Szeretők és titkaik

Cornelius bejegyzéséhez (Az ember társas lény...?) én is hozzátennék pár általánosabb megjegyzést.

Vannak erőteljesebb hazugságok, és vannak az ártatlan füllentések. (na és persze ezeknek az "árnyaltai a két véglet között") A legtöbb kapcsolatban előfordulnak az ilyenek, de ezt többnyire a párkapcsolat érdekében teszik. A zavartalanság érdekében sokszor, sokfélét "füllentünk": például kevés időnk van egymásra, mert sok a teendő.

Van olyan rész ami igazán nem is hazugság, hanem csupán nem osztjuk meg párunkkal: szeretünk már mást is partnerünk mellett, nem mondjuk el, hogy titkainkat kifecsegjük barátainknak, vagy flörtölünk másokkal. Vagy csak gondoljunk arra, hogy meg kell felelnünk egy korábbi partner szintjének, sőt inkább túlszárnyalnánk, mivel fájdalmas tud lenni egy "előd" érdemeivel harcba szállni.

De partnerünk most velünk van, nem azzal az "előddel". Sokan azzal is nehezen barátkoznak meg, ha párunk tetszik másoknak, ezért ha a kapcsolat alapjai nem biztonságosak (pl.:nem ül le a két fél megbeszélni egymás dolgait) akkor arra az alapra nehéz építeni (ahogy szoktákvolt mondani: "szarból nem lehet várat építeni").

A leggyakoribb hazugságok
-kedvelem a barátaidat, a családodat
-úgy tetszel, ahogy vagy
-megelégszem a jelenlegi karriereddel
-szeretlek a hobbiddal, a rossz szokásaiddal együtt
-nem vagyok féltékeny, és a te féltékenységed sem zavar (szerintem ez a legjellemzőbb bárkire is - a saját nevemben beszélve is -, mivel mindenkiben ott van az a félsz", hogy bármikor elveszti "élete szerelmét", mert betoppant a képbe egy harmadik személy, akihez talán jobban vonzódik stb.)

Van olyan helyzet, amikor érezzük, hogy nem az mellett az ember mellett kötöttünk ki, akivel megfelelő a jövő. Ilyenkor is megy a hazugság, mert mások szerint "nagyon is összeillünk", "Őrá vártál egész eddigi életeben" és így tovább. Hazudnak a partnernek, a világnak.
A füllentések között vannak olyanok, amik a két egyént hivatott összetartani, amely egymás bizalmát erősíti, vagy éppen csak az adott szituációt teszi zökkenőmentessé.

Talán nem is az a kérdés, kellenek-e a füllentések a párkapcsolatokban, hanem hogy mennyi. Ahol nagy hazugságra van szükség a béke megőrzéséért, ott a baj is nagy. Az apró problémákra pedig a csók+kommunikáció mindig beválik (ahol nem, akkor így jártatok...).

Az ember valóban társas lény, vágyik a családja szeretetére, a barátok bizalmára, esetleg vigasztalására, szórakozására, valamint a párjával a szerelemre. Úgy kell barátokat találnunk, hogy azok azért szeressenek, amik vagyunk, nem azért ami rajtunk van. Az ilyen ember talán nem is barát. Akinek nem kell hazudnunk, akivel bármikor, bármit megbeszélhetsz, segít bármiben, na az már barát. A családot kapod, nem választod, de abban is megvannak ugyanezek. A szerelem általában csak jön, de esetek többségében hamar megy is, azon múlik a dolog, hogy mennyi hasznosítható tapasztalatot hagy meg az emberben, hogy kellő odaadást fektessen párjába. De "minden éremnek két oldala van" : a fellángolások nem mindig vezetnek sikerhez. Ebben az esetben próbálunk mindig jobban megfelelni a másik félnek, hogy ebből a kisebb érzelemkitörésből, tőle is kicsikarjunk valami ösztönzést, ami elindíthatja az egészet. Itt is bejön a képbe a hazugság, ugyanúgy magadnak hazudsz, ugyanúgy a másiknak.
Az a lényeg, hogy a hozzád megfelelő személyt megtaláld, akivel le tudod élni az életed.

Ha már az örök életre szóló párkapcsolatról beszélek, akkor megemlítem azt, amikor még fiatal az embör". Nem egy személytől hallom, hogy serdülőkorban nem szabad hosszútávra tervezni, élni kell az életet, szórakozni, amíg csak lehet. Már estem én is abba a hibába, hogy próbáltam a kapcsolatokból hosszabb időtartamot elérni, mert ragaszkodó egyéniség vagyok, és kurva szar érzés elveszíteni, akit szeretsz... Most erre azt lehetne mondani, hogy gyere össze azzal akit kedvelsz és akit úgy szeretsz, hogy meghalnál érte azzal meg pár év múlva ?!?! Embere válogatja. Hol a fej hazudik a szívnek, hol fordítva...