"Miért mindig azoknak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, akiket meg akarunk védeni saját magunktól?"
-sokszor feltehetjük magunknak a kérdést. Vajon miért annak az egyénnek fáj a legjobban, amit teszünk, akit a legjobban szeretünk?
Erre az a magyarázat, hogy annak érdekében, hogy - a hozzánk közel állókat megvédjük - hazudnunk "is" kell.
Sajnos a saját bőrömön tapasztaltam, hogy akármennyire is a jó szándék vezérli az embert, nem biztos, hogy mindig úgy sül el a dolog, ahogy mi azt elterveztük: egy kis apróság és lehet, hogy teljesen a várt eredmény ellentétét érjük el vele, holott csak az érdekeinket nézve cselekedtünk.
Akármennyire is apróságról van szó, a másik fél nagyon rosszul foghatja fel ezt hiába próbáljuk magyarázni, mégis úgy érzi, hogy elárultuk.
(Tisztelet a kivételnek, aki nem egyszerre ellenségnek nézi a másikat,hanem elfogadja , hogy nem önző célból csinálta)
Ha már a saját példámat kell említenem, akkor ezt mindenképp elmondom:
~egyszerű "hazugság volt az egész", ami ha belegondol az ember nem is hazugság, mert ha nem mondunk el valamit az csak eltitkolás.
Hiába voltam az "az erkölcs bajnoka", sajnos én csesztem rá azzal, hogy a másik felet nem érdekelte, hogy én azért tettem, mert féltettem őt és tisztába voltam a következményekkel!
Elfogadtam, hogy én vagyok a "hülye", mert én már csak olyan jótétlélek vagyok, hogy igazat adok a másiknak. Viszont az esett nagyon szarul, hogy Ő már nem először tette ezt velem, és akkor elgondolkoztam, hogy miért én kérek elnézést annyiszor az Ő hülyesége miatt.
Ilyenkor annyit szoktam mondani: "így legyen ötösöm a lottón!", mert valahogy ráérzek az ilyenre, mégse foglalkozok vele hanem elvakít a rózsaszín köd.
És ilyenkor valamiféle gátat tör az emberben az "agyalás", hogy akkor eddig vajon a háttérben mit szőttek ellenem; hogy vajon egész eddig hazugságban éltem??
DE mégiscsak ott van az, hogy "te szerencsétlen eddig szeretett, akkor miért csinálná". MESE habbal; ülj le vele, beszéljétek meg! (csupán jó tanács :) )
Kicsit nagy kitérőt tettem, de mindenesetre a témánál maradtam, annak ellenére, hogy arról "rinyálok", hogy milyen szar az élet. De sajnos ez manapság így van, és akármennyire fáj, ezt el kell viselni, mert az ember nem tehet mást.
Gyakorta mondják h "jaaaaj, megölöm magam oszt' meg van oldva minden", ha tényleg meg lenne oldva akkor szerintem kicsit kevesebb emberkét számoltak volna a nemrégi népszámláláson. Én is sokszor voltam úgy, hogy én ezt igenis már nem bírom ki - és még talán a mai napig is így vagyok - de meg kell próbálni erőt meríteni a jó dolgokból és rossz dolgokból is egyaránt .
Ehhez a témához már csak annyit fűznék hozzá, hogy ha valakin látod, hogy valami nem stimmel, akkor beszéld meg vele, lehet hogy nem akar majd róla beszélni, de az is lehet, hogy belül nagyon is sok mindent mondana róla, de nem akar "fájdalmat okozni", ezért letagadja.
Melyik jobb, eltitkolni hátha segít, vagy megbeszélni és akkor meg vannak oldva a problémák? Bár lehet, hogy fáj az igazság, de a hazugságot ritkán bocsátják meg
